Újszövetség

2 Korintusi 5:5-18 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. Aki pedig minket erre felkészített, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta nekünk.

6. Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben lakunk, távol vagyunk az Úrtól,

7. mert hitben járunk, nem látásban.

8. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni e testből és elköltözni az Úrhoz.

9. Ezért arra igyekszünk, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, neki kedvesek legyünk.

10. Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye jutalmát annak, amit e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.

11. Ismerve tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk. Isten előtt pedig nyíltan állunk és remélem, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk.

12. Mert nem önmagunkat ajánljuk ismét, hanem alkalmat adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek.

13. Ha révületben vagyunk, Istenért vagyunk, ha pedig megfontoltak vagyunk, értetek van.

14. Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel úgy ítéljük,

15. hogy ha egy meghalt mindenkiért, azok tehát mind meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

16. Ezért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint. Ha Krisztust ismertük is test szerint, de többé már nem így ismerjük.

17. Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, és íme ujjá lett minden.

18. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 5