Újszövetség

2 Korintusi 5:1-10 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Tudjuk, hogyha ez a mi földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló házunk a mennyben.

2. Azért is sóhajtozunk ebben, mert mennyei hajlékunkat szeretnénk erre felölteni,

3. hogy ezt felöltve, mezíteleneknek ne találtassunk.

4. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, mert nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy ami halandó, elnyelje azt az élet.

5. Aki pedig minket erre felkészített, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta nekünk.

6. Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg e testben lakunk, távol vagyunk az Úrtól,

7. mert hitben járunk, nem látásban.

8. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni e testből és elköltözni az Úrhoz.

9. Ezért arra igyekszünk, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, neki kedvesek legyünk.

10. Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye jutalmát annak, amit e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 5