Újszövetség

2 Korintusi 13:7-12 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

7. Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek, nem azért, hogy mi kipróbáltnak tűnjünk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy kipróbáltatlanok legyünk.

8. Mert semmit sem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.

9. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Imádkozunk is a ti tökéletesedésetekért.

10. Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem azzal a hatalommal, amelyet az Úr nekem építésre és nem rontásra adott.

11. Végezetül, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek és a szeretetnek és békességnek Istene veletek lesz.

12. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 13