Újszövetség

2 Korintusi 12:13-21 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

13. Mert mi az, amiben hátrányt szenvedtetek a többi gyülekezethez viszonyítva, legfeljebb az, hogy én magam nem voltam terhetekre! Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot!

14. Íme, most harmadszor is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat, mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.

15. Én pedig örömest hozok áldozatot értetek, és magamat is feláldozom a ti lelketekért, még ha ti, akiket én igen szeretek, kevésbé szerettek is engem.

16. Ám legyen: de én nem voltam terhetekre, hanem álnok ember lévén, ravaszsággal fogtalak meg titeket.

17. Vagy akiket hozzátok küldtem, azok közül valaki révén becsaptalak titeket?

18. Megkértem Tituszt és vele együtt elküldtem azt az atyafit is. Csak nem Titusz csapott be titeket? Nem ugyanazon Lélek szerint járunk? Nem ugyanazokon a nyomokon?

19. Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat? Mi azonban Isten előtt Krisztusban szólunk, mégpedig szeretteim, a ti épülésetekre.

20. Mert attól félek, hogy ha majd hozzátok megyek, nem olyannak talállak titeket, amilyeneknek szeretnélek, és engem sem olyannak találtok, amilyennek szeretnétek. Félek hogy viszálykodás, irigység, harag, egyenetlenség, rágalmazás, vádaskodás, felfuvalkodás, pártoskodás lesz közöttetek,

21. úgyhogy amikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem nálatok, és sokakat megsiratok azok közül, akik korábban vétkeztek és nem tértek meg abból a tisztátalanságból, paráznaságból és kicsapongásból, amit elkövettek.

Olvassa el a teljes fejezetet 2 Korintusi 12