16. Aztán tőletek akartam átmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét visszatérni hozzátok, hogy ti kísérjetek el Júdeába.
17. Amikor ezt akartam, vajon könnyelműen cselekedtem-e? Vagy amit akarok, ember módon akarom-e? Vagy nálam az „igen“ „nem“ is lehet?
18. De Isten a tanúm, hogy a mi hozzátok intézett beszédünk nem volt „igen“ is, meg „nem“ is.
19. Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, akit közöttetek hirdettünk, én és Szilvánusz és Timóteus, nem volt „igen“ is, meg „nem“ is, hanem az „igen“ valósult meg benne.
20. Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett „igen“-né és „nem“-mé, és „ámen“-né Isten dicsőségére, általunk.
21. Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít és fölken, az Isten az,
22. aki el is pecsételt minket és a Lélek zálogát adta a mi szívünkbe.
23. Én pedig az Istent hívom bizonyságul magam mellett, hogy titeket kímélve nem mentem el még Korinthusba.
24. Hiszen nem akarunk uralkodni a hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mert szilárdan álltok a hitben.