9. Az özvegyasszonyok közé ne válasszatok hatvan éven alulit és csak olyat, aki egy férfi felesége volt,
10. akinek jó cselekedetei közismertek: gyermekeket nevelt, vendégszerető volt, a szentek lábát megmosta, a nyomorultakon segített, és mindenféle jó cselekedetre kész volt.
11. A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd, mert ha Krisztus ellenére való érzéki vágy fogja el őket, férjhez akarnak menni.
12. Ezek ítéletben részesülnek, mert ígéretüket megszegték.
13. Egyszersmind dologkerülők, megszokják a házról házra való járkálást, sőt nemcsak dologkerülők, hanem fecsegők is és más dolgába avatkozók, és olyanokat beszélnek, amiket nem kellene.
14. Azt akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szüljenek, háztartást vezessenek, és semmiféle alkalmat ne adjanak az ellenségnek gyalázkodásra.
15. Mert némelyek már a sátánhoz húznak.
16. Ha egy hívő férfinak vagy nőnek özvegy rokonai vannak, segítse azokat, hogy ne terheljék meg a gyülekezetet, hogy az az egyedül maradt özvegyeket segíthesse.
17. A gyülekezet jó vezetőit kettős megbecsülésben kell részesíteni, főképpen azokat, akik az igehirdetésben és tanításban fáradoznak.
18. Mert azt mondja az Írás: „a cséplő ökörnek ne kösd be a száját!“ és „méltó a munkás a maga bérére“.
19. A gyülekezet elöljárója ellen vádat ne fogadj el, csak „két vagy három tanú szavára“.
20. A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többi elrettenjen.
21. Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet nélkül, semmit se tégy részrehajlásból.
22. A kézrátételt ne hamarkodd el, ne légy részes mások bűnében, tisztán őrizd meg magadat!