Újszövetség

1 Timóteushoz 1:4-15 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

4. ne foglalkozzanak mesékkel és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal, amelyek inkább vitákat támasztanak, mint Istenben való épülést hit által.

5. A parancsolat végcélja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet.

6. Ezektől némelyek eltértek, és hiábavaló fecsegésre hajlottak,

7. akik törvénytanítók akarnak lenni, de nem értik sem amiket beszélnek, sem amiket bizonygatnak.

8. Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él vele,

9. és megérti, hogy a törvény nem az igazért adatott, hanem a törvénytiprókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a gonoszokért, a latrokért, az apa- és anyagyilkosért, az emberölőkért,

10. a paráznákért, a fajtalankodókért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért és mindazért, ami az egészséges tanítással ellenkezik,

11. amely a boldog Isten evangéliuma, amely rám bízatott.

12. Hálát adok Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak, hogy engem megerősített, hűnek tartott, és szolgálatra rendelt,

13. bár előbb istenkáromló, üldöző és erőszakos voltam, de könyörült rajtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem,

14. de túláradt rajtam a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.

15. Igaz beszéd ez, és elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik között én vagyok az első.

Olvassa el a teljes fejezetet 1 Timóteushoz 1