fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5

Újszövetség

1 Tesszalonika 4 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

1. Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy amint tőlünk tanultátok, hogy mi módon kell Istennek tetsző módon élnetek, ebben egyre előbbre jussatok.

2. Mert tudjátok, hogy milyen parancsolatokat adtunk nektek az Úr Jézus által.

3. Mert az az Isten akarata, hogy szentté legyetek: tartózkodjatok a paráznaságtól,

4. mindenki szentül és tisztességesen éljen feleségével,

5. nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent.

6. Senki se lépje át a törvényt, és ne károsítsa meg atyafiát, mert megítéli az Úr mindezeket, amint már mondtuk is nektek, és bizonyságot tettünk erről.

7. Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten.

8. Aki azért ezeket megveti, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is adja nektek.

9. Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükséges írnom nektek, mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek.

10. Sőt gyakoroljátok is ezt minden atyafi iránt, akik Macedóniában vannak. Kérünk is titeket, atyámfiai, hogy jussatok ebben előbbre.

11. Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitokkal törődjetek, és saját kezetekkel dolgozzatok, amint ezt meghagytuk nektek.

12. A kívülállókkal tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.

13. Nem akarjuk, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek azok felől, akik elhunytak, és úgy gyászoljatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.

14. Mert ahogyan hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, úgy Isten maga mellé veszi az elhunytakat Jézus által, vele együtt.

15. Mert ezt az Úr szavával mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik már elhunytak.

16. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll a mennyből, és akkor feltámadnak először azok, akik a Krisztusban elhunytak.

17. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt felhőn keresztül a magasba az Úr elé, és így mindenkor az Úrral leszünk.

18. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel a szavakkal.