Újszövetség

1 Péter 1:5-13 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.

6. Ebben örvendeztek, noha most meg is kellett szomorodnotok különféle kísértések miatt,

7. hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, tisztességre, dicsőségre méltónak találtasson a Jézus Krisztus megjelenésekor.

8. Akit noha nem láttok, szerettek, akiben, noha most nem látjátok, de hisztek, és kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek,

9. mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

10. Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek,

11. kutatva, hogy melyik vagy milyen időre jelentette azt ki a Krisztusnak bennük lévő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az ezeket követő dicsőségről.

12. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek nektek azok, akik prédikálták nektek az evangéliumot a mennyből küldött Szentlélek által, amibe angyalok vágyakoznak beletekinteni.

13. Ezért tehát felövezve lelketeket, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor hoz nektek.

Olvassa el a teljes fejezetet 1 Péter 1