Újszövetség

1 Péter 1:12-22 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

12. Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek nektek azok, akik prédikálták nektek az evangéliumot a mennyből küldött Szentlélek által, amibe angyalok vágyakoznak beletekinteni.

13. Ezért tehát felövezve lelketeket, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor hoz nektek.

14. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat korábbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságtok idején voltak bennetek,

15. hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életetekben.

16. Mert meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok“.

17. Ha pedig Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek jövevénységetek idejét,

18. tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből,

19. hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

20. Ő ugyan eleve, a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent értetek.

21. Ti Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott neki, hogy a ti hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.

22. Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránt való engedelmességben a képmutatás nélküli atyafiúi szeretetre a Lélek által, és egymást tiszta szívből, buzgón szeressétek,

Olvassa el a teljes fejezetet 1 Péter 1