Újszövetség

1 Korintusi 3:3-9 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

3. mert még testiek vagytok. Amikor irigykedés, viszálykodás, és egyenetlenkedés van közöttetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem emberi módon viselkedtek-e?

4. Mert amikor az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok“, a másik meg: „Én Apollósé“ nem emberi módon viselkedtek-e?

5. Hát kicsoda Pál? És kicsoda Apollós? Csak szolgák, akik által hívőkké lettetek, mégpedig úgy, amint kinek-kinek az Úr megadta.

6. Én ültettem, Apollós öntözött, de az Isten adta a növekedést.

7. Azért nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten.

8. Az ültető és az öntöző egyformák, és mindegyik a maga jutalmát kapja meg munkája szerint.

9. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje és épülete vagytok.

Olvassa el a teljes fejezetet 1 Korintusi 3