Újszövetség

1 Korintusi 1:5-18 Ujszövetseg: Elet, Igazsag es Vilagossag (BHUNNT)

5. mert őbenne mindenben, mind beszédben, mind ismeretben meggazdagodtatok,

6. amint a Krisztusról szóló bizonyságtételben is megerősödtetek.

7. Úgyhogy nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,

8. aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztus napján.

9. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.

10. Kérlek azonban titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.

11. Mert megtudtam felőletek, atyámfiai, a Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek.

12. Ezt úgy értem, hogy mindnyájan így beszéltek: „Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én Kéfásé, én meg Krisztusé.“

13. Vajon részekre osztatott-e a Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg?

14. Hálát adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Kriszpuszt és Gájuszt,

15. nehogy azt mondja valaki, hogy a magam nevére kereszteltem.

16. Megkereszteltem azonban még Sztefanász háza népét is. Ezen kívül nem tudom, hogy valaki mást is megkereszteltem volna.

17. Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem szólásban való bölcsességgel, nehogy a Krisztus keresztje hiábavaló legyen.

18. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.

Olvassa el a teljes fejezetet 1 Korintusi 1