Ószövetség

Újszövetség

Zsidók 8:1-7 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben;

2. annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember.

3. Mert minden főpap ajándékok és áldozatok bemutatására rendeltetett, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul.

4. Ha tehát a földön volna, nem is lehetne pap, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat.

5. Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: „Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked.”

6. Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.

7. Mert ha az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség a másodikra.

Olvassa el a teljes fejezetet Zsidók 8