4. az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet;
5. a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.
6. Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért.
7. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.
8. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
9. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.
10. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.
11. Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben.
12. Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.
13. Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.
14. Mégis uralkodott a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám bűnéhez hasonlóan vétkeztek. Ő pedig előképe az eljövendőnek.
15. De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a bűne miatt sokan haltak meg, még inkább igaz, hogy Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.