Ószövetség

Újszövetség

Róma 3:4-20 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

4. Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”, amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.”

5. Ha pedig a mi gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját?

6. Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélné meg Isten a világot?

7. Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért kell még nekem bűnösként megítéltetnem?

8. Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek, hogy tudniillik ezt mondjuk: Tegyünk rosszat, hogy jó következzék belőle? Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!

9. Hogyan van tehát? Különbek vagyunk? Egyáltalán nem! Hiszen előbb már bebizonyítottuk, hogy zsidók is, görögök is mind bűn alatt vannak,

10. amint meg van írva:„Nincsen igaz ember egy sem,

11. nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent.

12. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak,és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.

13. Nyitott sír a torkuk,nyelvükkel ámítanak,kígyóméreg az ajkukon;

14. szájuk átokkal és keserűséggel van tele.

15. Lábuk gyors a vérontásra,

16. romlás és nyomorúság jár a nyomukban,

17. és a békesség útját nem ismerik:

18. Isten félelmével nem törődnek.”

19. Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény hatálya alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világ vétkessé legyen Isten előtt.

20. Mert a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Olvassa el a teljes fejezetet Róma 3