Ószövetség

Újszövetség

Máté 27:35-55 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

35. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin;

36. azután leültek ott, és őrizték.

37. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

38. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

39. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták,

40. és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!

41. Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:

42. Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!

43. Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.

44. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.

45. Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön.

46. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?

47. Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja.

48. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki.

49. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt.

50. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

51. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.

52. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

53. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

54. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!

55. Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, hogy szolgáljanak neki.

Olvassa el a teljes fejezetet Máté 27