10. Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez?
11. A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.
12. Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította,
13. és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.
14. Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.
15. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! – haragra lobbantak,
16. és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet”?
17. Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
18. Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett.
19. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa.