Ószövetség

Újszövetség

Márk 9:5-20 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

5. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.

6. Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket.

7. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!

8. És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.

9. Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül.

10. Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás.

11. Ezért megkérdezték tőle: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?

12. Ő pedig így válaszolt: Illés valóban előbb jön el, hogy helyreállítson mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?

13. De mondom nektek, Illés már eljött, és azt tették vele, amit csak akartak, amint meg van írva róla.

14. Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük.

15. Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt.

16. Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük?

17. A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van;

18. és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.

19. Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!

20. Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk 9