29. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött.
30. És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés,
31. akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie.
32. Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele.
33. És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél.
34. Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek.
35. És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!
36. Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak.
37. A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje.
38. És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem.
39. Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, úgy rázza őt, hogy habzik a szája, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte.
40. Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.