Ószövetség

Újszövetség

Lukács 6:1-16 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Egyik szombaton gabonaföldeken ment át Jézus, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették.

2. A farizeusok közül némelyek megkérdezték: Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?

3. Jézus így válaszolt nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak?

4. Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak.

5. És kijelentette nekik: Az Emberfia ura a szombatnak.

6. Egy másik szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze sorvadt volt.

7. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják.

8. Ő azonban, ismerve gondolataikat, ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Kelj fel, és állj a középre! Az felkelt, és odaállt.

9. Jézus pedig így szólt hozzájuk: Kérdezlek titeket: szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?

10. És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

11. Azokat pedig esztelen indulat szállta meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tegyenek Jézussal.

12. Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát.

13. Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett:

14. Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, a testvérét, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,

15. Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zélótának neveztek,

16. Júdást, Jakab fiát és Júdás Iskáriótest, aki árulóvá lett.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 6