39. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!
40. De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
41. Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.
42. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba!
43. Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.
44. Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön.
45. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt.
46. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.
47. Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt.
48. És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza.
49. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.
50. Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,
51. aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát.
52. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
53. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt.