29. Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül.
30. Ekkor a második vette el az asszonyt,
31. aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket.
32. Végül meghalt az asszony is.
33. Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt?
34. Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek,
35. de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek.
36. Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.
37. Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta.
38. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.
39. Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad.
40. És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
41. Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?
42. Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől,
43. amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.”
44. Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?
45. Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz: