29. Most bocsátod el, Uram, szolgádatbeszéded szerint békességgel,
30. mert meglátta szemem üdvösségedet,
31. amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,
32. hogy megjelenjék világosságul a pogányoknakés dicsőségül népednek, Izráelnek.
33. A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott,
34. Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak
35. – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.
36. Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után,
37. és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.
38. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.