26. Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.
27. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak,
28. akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:
29. Most bocsátod el, Uram, szolgádatbeszéded szerint békességgel,
30. mert meglátta szemem üdvösségedet,
31. amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,
32. hogy megjelenjék világosságul a pogányoknakés dicsőségül népednek, Izráelnek.
33. A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott,
34. Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak
35. – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.