63. Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak.
64. És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.
65. Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről.
66. Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.
67. Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált:
68. Áldott az Úr, Izráel Istene,hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.
69. Erős szabadítót támasztott nekünkszolgájának, Dávidnak házából,
70. amint kijelentette azt szent prófétái általörök időktől fogva,
71. hogy megszabadítson ellenségeinktől,és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
72. hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal,és megemlékezzék szent szövetségéről,
73. arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak;és megadja nekünk,
74. hogy ellenségeink kezéből megszabadulva,félelem nélkül szolgáljunk neki,