Ószövetség

Újszövetség

Lukács 1:6-23 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

6. Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint.

7. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.

8. Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt,

9. a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot.

10. Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában.

11. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől.

12. Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg.

13. De az angyal így szólt hozzá:Ne félj, Zakariás,meghallgatásra talált a te könyörgésed:feleséged, Erzsébet fiút szül neked,akit nevezz Jánosnak.

14. Örömöd lesz ő és vigasságod,és sokan örülnek majd az ő születésének,

15. mert nagy lesz ő az Úr előtt,bort és részegítő italt nem iszik,és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel,

16. Izráel fiai közül sokakat visszatérít majdaz Úrhoz, az ő Istenükhöz,

17. és őelőtte jár Illés lelkével és erejével,hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse,és az engedetleneket az igazak lelkületére,hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

18. Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.

19. Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt.

20. De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.

21. A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban.

22. Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.

23. Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács 1