7. és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.
8. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.
9. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.
10. A tanítványok ezután hazamentek.
11. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,
12. és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól.