5. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint,
6. hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.
7. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint,
8. amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.
9. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne