Ószövetség

Újszövetség

Cselekedetek 24:16-27 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

16. Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.

17. Több év múltán eljöttem népemhez, hogy adományokat adjak, és áldozatokat mutassak be.

18. A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben.

19. Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem.

20. Vagy mondják meg ezek maguk, találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam.

21. Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek!

22. Erre Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról, és így szólt: Amikor Lisziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben.

23. Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban, és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.

24. Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druszillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről.

25. De amikor igazságról, önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.

26. Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.

27. Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvében akart járni a zsidóknak.

Olvassa el a teljes fejezetet Cselekedetek 24