3. és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk lakott és dolgozott, ők ugyanis sátorkészítő mesterek voltak.
4. Szombatonként azonban a zsinagógában vitázott, és igyekezett meggyőzni zsidókat és görögöket.
5. Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Makedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidók előtt, hogy Jézus a Krisztus.
6. Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.
7. Ekkor eltávozott onnan, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házába költözött, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.
8. Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek.
9. Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass:
10. mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.
11. Ott is maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük Isten igéjét.
12. Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték,
13. és így szóltak: Ez az ember arra csábítja az embereket, hogy törvényellenes módra tiszteljék az Istent.
14. Amikor azonban Pál szólásra akarta nyitni a száját, Gallió ezt mondta a zsidóknak: Ha valami törvénytelenségről vagy súlyos bűntettről volna szó, ti zsidók, a törvény értelmében meghallgatnálak benneteket.
15. Ha viszont tanításról, nevekről és a ti törvényetekről vitatkoztok, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.
16. Aztán kiutasította őket a törvényszék elől.
17. Ekkor valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagógai elöljárót, és ütlegelték a törvényszék előtt; de Gallió mit sem törődött ezzel.
18. Pál pedig még jó néhány napig ott maradt, azután elbúcsúzott a testvérektől, és Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, előbb azonban megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett.
19. Efezusba érve elvált tőlük, maga pedig bement a zsinagógába, és vitázott a zsidókkal.