Ószövetség

Újszövetség

Cselekedetek 13:6-24 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

6. Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve.

7. Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét.

8. De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

9. Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett,

10. és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait?

11. Most íme, az Úr keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket.

12. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán.

13. Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.

14. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek.

15. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!

16. Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok!

17. Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan.

18. Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában.

19. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét.

20. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.

21. Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre.

22. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.

23. Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint,

24. miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg.

Olvassa el a teljes fejezetet Cselekedetek 13