Ószövetség

Újszövetség

Cselekedetek 10:29-42 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

29. Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?

30. Kornéliusz így felelt: Három nappal ezelőtt körülbelül ebben az időben, délután három órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában,

31. és azt mondta: Kornéliusz, Isten meghallgatta imádságod, és megemlékezett alamizsnáidról.

32. Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek. Ő Simon tímár házában szállt meg a tengerparton.

33. Ezért nyomban elküldtem hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.

34. Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató,

35. hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.

36. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!

37. Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:

38. a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele.

39. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték,

40. de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék,

41. de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.

42. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.

Olvassa el a teljes fejezetet Cselekedetek 10