Ószövetség

Újszövetség

Cselekedetek 10:2-17 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

2. Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez.

3. Ő az egyik délután három óra tájban látomásban tisztán látta, hogy az Isten angyala bemegy hozzá, és megszólítja: Kornéliusz!

4. Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra.

5. Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.

6. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van.

7. Miután eltűnt az angyal, aki vele beszélt, előhívta két szolgáját és egy istenfélő katonát azok közül, akik állandóan mellette voltak.

8. Ezeknek mindent elmondott, majd elküldte őket Joppéba.

9. Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.

10. Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett,

11. és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre.

12. Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara.

13. Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél!

14. Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant.

15. De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!

16. Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe.

17. Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt,

Olvassa el a teljes fejezetet Cselekedetek 10