Ószövetség

Újszövetség

2Thesszalonika 1:5-9 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

5. Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.

6. Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,

7. nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,

8. tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.

9. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától,

Olvassa el a teljes fejezetet 2Thesszalonika 1