Ószövetség

Újszövetség

2Thesszalonika 1:1-8 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban:

2. kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól.

3. Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban,

4. úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek.

5. Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.

6. Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,

7. nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,

8. tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.

Olvassa el a teljes fejezetet 2Thesszalonika 1