Ószövetség

Újszövetség

1Thesszalonika 5:2-13 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

2. mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.

3. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra, és nem fognak megmenekülni.

4. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket.

5. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.

6. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!

7. Mert akik alszanak, éjjel alszanak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg.

8. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot, az üdvösség reménységét.

9. Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,

10. aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.

11. Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.

12. Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket.

13. Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket! Éljetek egymással békességben!

Olvassa el a teljes fejezetet 1Thesszalonika 5