Ószövetség

Újszövetség

Jeremiás 42:4-12 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

4. Jeremiás próféta pedig ezt mondta nekik: Hallottam. Imádkozni fogok Istenetekhez, az Úrhoz, ahogy kívántátok. Azután elmondom nektek mindazt, amit válaszol az Úr, semmit sem hallgatok el előttetek.

5. Ők pedig ezt mondták Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk hű és igaz tanú, ha nem úgy teszünk mindent, ahogyan üzeni általad Istened, az Úr!

6. Akár jó, akár rossz, hallgatni fogunk Istenünknek, az Úrnak a szavára, akihez küldünk téged. Bizony, hallgatunk Istenünknek, az Úrnak a szavára, hogy jó dolgunk legyen!

7. Tíz nap múlva szólt az Úr igéje Jeremiáshoz.

8. Akkor hívatta Jóhánánt, Káréah fiát és valamennyi csapatparancsnokot, akik vele voltak, meg az egész nép apraját-nagyját.

9. Ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene, akihez küldtetek engem, hogy terjesszem eléje könyörgéseteket:

10. Ha itt maradtok ebben az országban, akkor felépítelek és nem döntelek romba, elplántállak és nem gyomlállak ki benneteket, mert megbántam, hogy veszedelmet zúdítottam rátok.

11. Ne féljetek Babilónia királyától, akitől most féltek! Ne féljetek tőle – így szól az Úr –, mert én veletek leszek, megszabadítalak és megmentelek benneteket a kezéből!

12. Irgalmasan bánok veletek, és ő is irgalmas lesz hozzátok, és visszaenged benneteket a földetekre.

Olvassa el a teljes fejezetet Jeremiás 42