Ószövetség

Újszövetség

Jeremiás 37:1-17 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Konjáhú, Jójákím fia helyett Cidkijjá, Jósiás fia lett a király, akit Nebukadneccar, Babilónia királya tett meg Júda királyának.

2. Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe az Úr igéjére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.

3. Egyszer elküldte Cidkijjá király Júkalt, Selemjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát Jeremiás prófétához ezzel az üzenettel: Imádkozz értünk Istenünkhöz, az Úrhoz!

4. Jeremiás szabadon járt-kelt a nép között, mert még nem vetették börtönbe.

5. Akkor vonult ki a fáraó hadserege Egyiptomból, a Jeruzsálemet ostromló káldeusok pedig, hallva ennek hírét, elvonultak Jeruzsálem alól.

6. Így szólt az Úr igéje Jeremiás prófétához:

7. Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Júda királyának, aki hozzám küldött titeket, hogy megkérdezzetek, mondjátok meg, hogy a fáraó hadserege, amely segítségetekre indult, visszatér országába, Egyiptomba.

8. A káldeusok pedig újból ostrom alá veszik ezt a várost, elfoglalják és fölperzselik.

9. Ezt mondja az Úr: Ne áltassátok magatokat azzal, hogy majd elvonulnak innen a káldeusok, mert nem fognak elvonulni!

10. Ha megvernétek is az ellenetek harcoló káldeusok egész hadseregét, úgyhogy csak sebesültek maradnának belőle, még ezek is fölkelnének sátrukból, és fölperzselnék ezt a várost.

11. Amikor a káldeusok hadserege a fáraó hadserege miatt elvonult Jeruzsálem alól,

12. Jeremiás el akart menni Jeruzsálemből Benjámin földjére, hogy átvegye birtokát rokonai körében.

13. De amikor a Benjámin-kapuhoz ért, az őrség parancsnoka, név szerint Jirijjá, Selemjá fia, Hananjá unokája letartóztatta Jeremiás prófétát, mert azt mondta: Át akarsz szökni a káldeusokhoz!

14. Jeremiás azonban így felelt: Hazugság! Nem akarok átszökni a káldeusokhoz! De Jirijjá nem hallgatott rá, hanem letartóztatta Jeremiást, és a vezetők elé hurcolta.

15. A vezetők felháborodtak, megverték Jeremiást, és börtönbe vetették Jónátán kancellár házában, mert azt használták fogháznak.

16. Így került Jeremiás a tömlöcbe, egy föld alatti üregbe. Ott kellett maradnia Jeremiásnak sokáig.

17. Cidkijjá király azonban érte küldött, kihozatta, és a palotájában titokban megkérdezte tőle a király: Van-e mondanivalója az Úrnak? Jeremiás ezt felelte: Van! És hozzátette: A babilóniai király kezébe kerülsz!

Olvassa el a teljes fejezetet Jeremiás 37