Ószövetség

Újszövetség

Jeremiás 26:4-12 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

4. Ezt mondd nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem éltek törvényem szerint, amelyet elétek tártam,

5. és nem hallgattok szolgáimnak, a prófétáknak beszédére, akiket hozzátok küldtem – méghozzá idejében küldtem, de ti nem hallgattatok rájuk –,

6. akkor úgy bánok ezzel a házzal, ahogyan Sílóval; ezzel a várossal pedig átkaiban példálózik majd a föld minden népe!

7. A papok, a próféták és az egész nép hallották, amint Jeremiás az Úr házában elmondta ezeket az igéket.

8. Amikor Jeremiás elmondott mindent, amit az Úr parancsa szerint mondania kellett az egész népnek, megragadták a papok, a próféták és az egész nép, és ezt mondták: Meg kell halnod!

9. Miért prófétáltad az Úr nevében, hogy úgy jár ez a templom, mint Síló, ez a város pedig romhalmazzá és lakatlanná válik? És az egész nép összesereglett Jeremiás körül az Úr házánál.

10. Amikor meghallották ezeket Júda vezetői, felmentek a királyi palotából az Úr házába, és leültek az Úr háza új kapujának bejáratánál.

11. A papok és a próféták ezt mondták a vezetőknek és az egész népnek: Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált, ahogyan magatok is hallottátok.

12. Jeremiás viszont ezt mondta az összes vezetőnek és az egész népnek: Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam mindazokat a prófétai igéket, amelyeket hallottatok.

Olvassa el a teljes fejezetet Jeremiás 26