Ószövetség

Újszövetség

Ezsdrás 10:1-11 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Miközben Ezsdrás Isten háza előtt leborulva így imádkozott, és sírva elmondta ezt a bűnvallást, Izráelből igen nagy sokaság gyűlt össze körülötte: férfiak, asszonyok és gyermekek, mert a nép igen keservesen sírt.

2. Akkor megszólalt az Élám fiai közül való Sekanjá, Jehíél fia, és ezt mondta Ezsdrásnak: Hűtlenek lettünk Istenünkhöz, mert idegen nőket vettünk feleségül az ország népei közül. De ennek ellenére is van még remény Izráel számára!

3. Most azért kössünk szövetséget Istenünkkel úgy, hogy elbocsátjuk mindezeket az asszonyokat és gyermekeiket uramnak és azoknak a határozata szerint, akik remegve gondolnak Istenünk parancsolatára. A törvény szerint kell eljárni.

4. Kelj föl, mert ez a te dolgod, és mi veled leszünk. Légy erős, és cselekedj!

5. Fölkelt tehát Ezsdrás, és megeskette a papok, a léviták és egész Izráel vezetőit, hogy az elhangzottak szerint járnak el; ők pedig megesküdtek.

6. Akkor fölkelt Ezsdrás az Isten háza elől, és elment Jóhánánnak, Eljásíb fiának a kamrájába. Bement oda, de nem evett és nem ivott semmit, mert gyászolt a fogságból hazatértek hűtlensége miatt.

7. Azután közhírré tették Júdában és Jeruzsálemben mindazok között, akik a fogságból hazatértek, hogy gyűljenek össze Jeruzsálemben.

8. Ha pedig valaki nem jön el három napon belül, annak a jószágát a vezetők és a vének határozata értelmében ki kell irtani, őt magát pedig ki kell zárni a hazatértek gyülekezetéből.

9. Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy meg a zuhogó eső miatt.

10. Akkor előállt Ezsdrás pap, és ezt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül, és így szaporítottátok Izráel vétkét.

11. Valljátok meg ezt őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint: váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól!

Olvassa el a teljes fejezetet Ezsdrás 10