Ószövetség

Újszövetség

Ézsaiás 37:11-30 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

11. Hiszen te is hallottad, hogy mit műveltek Asszíria királyai a többi országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz?

12. Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak?

13. Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvajim városának a királya meg Héna és Ivvá?

14. Ezékiás átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta. Majd fölment az Úr házába, és kiterítette azt Ezékiás az Úr előtt.

15. És így imádkozott Ezékiás az Úrhoz:

16. Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet!

17. Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib minden beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent!

18. Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat.

19. Isteneiket tűzre vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz csinálmányai, fa és kő; ezért pusztíthatták el őket.

20. De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!

21. Akkor Ézsaiás, Ámóc fia ezt az üzenetet küldte Ezékiásnak: Így szól az Úr, Izráel Istene: Mivel imádkoztál hozzám Szanhérib, Asszíria királya miatt,

22. ezt az igét jelentette ki róla az Úr:Megvet, gúnyol tégedSion szűz leánya,fejét rázza mögöttedJeruzsálem leánya!

23. Kit gyaláztál és káromoltál,ki ellen emeltél szót?Kire néztél gőgös szemmel?Izráel Szentjére!

24. Embereid által az Urat gyaláztad,amikor ezt mondtad:Sok harci kocsimmalfölmentem a legmagasabb hegyekre,a meredek Libánonra is.Kivágtam sudár cédrusait,válogatott ciprusfáit;eljutottam legtávolabbi csúcsára,legsűrűbb erdejébe is.

25. Kutat ástam, és ittam vizet;lépteimmel kiszárítomEgyiptomban a Nílus minden ágát.

26. Nem hallottad még, hogy én eztrégóta elvégeztem,jó előre kiterveltem?Most csak véghezviszem,hogy halomra dőljenek,rommá legyenek az erődített városok.

27. Lakóinak ereje elfogyott,megrettentek, megszégyenültek;olyanok lettek, mint a mezei növény,mint a gyenge fűszál,a háztetőn nőtt fű,amely elszárad, mielőtt szárba szökken.

28. Én tudom, ha leülsz,ha kimégy vagy bejössz,és ahogyan tombolsz velem szemben!

29. Mivel tombolsz velem szemben,és elbizakodott beszéded fülembe jutott,horgomat orrodba vetem,zablámat a szádba,és visszaviszlek azon az úton,amelyen idejöttél!

30. Neked pedig ezt a jelet adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt, a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét!

Olvassa el a teljes fejezetet Ézsaiás 37