1. Azután visszavitt engem a szentély keletre néző külső kapujához, de az zárva volt.
2. Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ez a kapu zárva marad. Nem nyithatják ki, és nem mehet be rajta senki, mert az Úr, Izráel Istene ment be rajta; ezért marad zárva.
3. Csak a fejedelem tartózkodhat ott, és étkezhet az Úr színe előtt, mivel fejedelem ő. A kapu csarnoka felől menjen be, és arra is jöjjön ki.
4. Azután bevitt engem az északi kapun a templom elé, és láttam, hogy az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Ekkor arcra borultam.
5. Az Úr ezt mondta nekem: Emberfia! Jó figyeld meg: nyisd ki jól a szemedet, és hallgasd meg mindazt figyelmesen, amit elmondok neked az Úr házára vonatkozó rendelkezésekről és törvényekről! Jól figyelj arra, hogy kik mehetnek be a templomba, és kiket kell eltávolítani a szentélyből!
6. Mondd meg Izráelnek, ennek az engedetlen népnek: Így szól az én Uram, az Úr: Elég volt már mindenféle utálatos dolgotokból, Izráel háza!
7. Hiszen idegeneket, körülmetéletlen szívű és testű embereket engedtetek bejönni; jelenlétük szentélyemben meggyalázta házamat, amikor kenyeret, kövérjét és vért hoztatok nekem áldozatul. Ezzel megszegtétek szövetségemet, tetézve utálatos dolgaitokat.
8. Nem ti végeztétek a tennivalókat a szent dolgok körül, hanem rájuk bíztátok, hogy azok végezzék a tennivalókat helyettetek az én szentélyemben.
9. Ezt mondta az én Uram, az Úr: Az idegenek, az Izráel fiai között élő körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem mehetnek be a szentélyembe.
10. Azok a léviták pedig, akik eltávolodtak tőlem, amikor tévelygett Izráel – tévelygett, mert a bálványokat követte –, bűnhődjenek bűnükért,
11. és ilyen szolgálatot teljesítsenek a szentélyemben: őrködjenek a templom kapuinál, és szolgáljanak a templomnál! Ők vágják le a nép égőáldozatát és véresáldozatát, és álljanak szolgálatukra!
12. Mivel bálványaik előtt szolgálták őket, és ezzel bűnbe vitték Izráel házát, azért felemelt kézzel tettem esküt arra – így szól az én Uram, az Úr –, hogy bűnhődni fognak bűnükért.
13. Nem járulhatnak elém, hogy mint papok szolgáljanak nekem, és nem nyúlhatnak a nekem szentelt dolgokhoz, sem az igen szent áldozatokhoz. Szégyenkezve kell viselniük utálatos tetteik következményét.