Ószövetség

Újszövetség

Ezékiel 43:9-14 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

9. Most azonban felhagynak a paráznasággal, és elviszik előlem a királyok holttestét, én pedig köztük fogok lakni örökre.

10. Te, emberfia, mondd el Izráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát.

11. Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervét és előírásait, egész tervét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg tervének és előírásainak minden részletét, és valósítsák meg!

12. Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szent. Íme, ez a templom törvénye.

13. Ezek az oltár méretei könyökben megadva (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt): körülötte volt egy egy könyök mély és egy könyök széles árok, amelynek a szélén egyarasznyi szegély volt. Ilyen magas volt az oltár:

14. az árok fenekétől az alsó tömb két könyök magas volt, a szélessége pedig egy könyök; a kisebb tömbtől a nagyobb tömbig négy könyök, és a szélessége egy könyök.

Olvassa el a teljes fejezetet Ezékiel 43