14. A templom eleje és az elkülönített hely keleti része száz könyök széles volt.
15. Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.A templom belseje és az udvari csarnok
16. meg a küszöbök, az ablakkeretek és az ablakmélyedések is a bejárattal szemben három oldalon faburkolattal voltak ellátva körös-körül, a földtől az ablakokig, az ablakok pedig zárhatók voltak.
17. A bejárattól a templom legbelsejéig meg onnan kifelé az egész falat körös-körül befelé és kifelé egyforma méretű
18. kerúbok és pálmák díszítették, úgyhogy minden pálma egy-egy kerúb közé került. Mindegyik kerúbnak két arca volt:
19. emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmára, oroszlánarc a másik oldalon levő pálmára. Ilyen díszítés volt az egész templomban körös-körül.
20. A földtől a bejárat felső részének a magasságáig kerúbok és pálmák díszítették a templom falát.
21. A templom ajtófélfái négyszögletesek voltak. A szentély előtt pedig olyasmi látszott,
22. mint egy faoltár. Három könyök volt a magassága, két könyök a hosszúsága. Fából voltak a sarkai, az alapja meg az oldalai. Akkor így szólt hozzám: Ez az Úr színe előtt álló asztal.
23. Kétszárnyú ajtaja volt a templomnak és a szentélynek.
24. Ezeknek az ajtóknak két szárnyuk volt, két lengő ajtószárny: kettő volt az egyik ajtón, és két szárnya volt a másik ajtónak is.
25. A templom ajtószárnyait ugyanolyan kerúbok és pálmák díszítették, mint a falakat. A csarnok előtt kívül fakorlát volt.
26. Kőkeretes ablakok és pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, a csarnok oldalainál. A templom oldalfülkéinél is korlátok voltak.