1. Azután láttam, hogy a boltozaton a kerúbok feje fölött egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel.
2. Az Úr pedig ezt mondta a gyolcsba öltözött férfinak: Menj be a kerúbok alatt levő kerekek közé, rakd tele mind a két markodat a kerúbok között levő parázzsal, és szórd azt a városra! Be is ment a szemem láttára.
3. A kerúbok a templomtól jobbra álltak, amikor a férfi bement, és felhő töltötte be a belső udvart.
4. Akkor az Úr dicsősége a kerúbról átvonult a templom küszöbéhez. A templom megtelt a felhővel, az udvar pedig megtelt az Úr dicsőségének fényével.
5. A kerúbok szárnyainak zúgása elhallatszott a külső udvarig; olyan volt, mintha a mindenható Isten hangja szólt volna.
6. Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak, hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül, akkor az bement, és megállt a kerék mellett.
7. Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé, vett belőle, és a gyolcsba öltözött férfi markába tette; az elvette, és kiment.
8. A kerúbok szárnyai alatt valami emberi kézhez hasonló látszott.
9. Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett: egy-egy kerék egy-egy kerúb mellett, és a kerekek ragyogó drágaköveknek látszottak.