Ószövetség

Újszövetség

Dániel 7:1-11 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

1. Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival:

2. Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert.

3. Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mindegyik különbözött a többitől.

4. Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki.

5. A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst!

6. Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki.

7. Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

8. Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt.

9. Azután ezt láttam:Trónokat állítottak föl,és helyet foglalt egy öregkorú.Ruhája fehér volt, mint a hó,fején a haj, mint a tiszta gyapjú.Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz,s annak kerekei, mint az égő tűz.

10. Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle.Ezerszer ezren szolgáltak neki,tízezerszer tízezren álltak előtte.Összeült a törvényszék,és könyveket nyitottak fel.

11. Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen.

Olvassa el a teljes fejezetet Dániel 7