Ószövetség

Újszövetség

Dániel 11:13-32 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

13. Mert az északi király újabb sereget állít fel, nagyobbat az előzőnél, és néhány év múlva rátör egy jól felszerelt, nagy haderővel.

14. Abban az időben sokan támadnak a déli király ellen. A te néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak.

15. Mert az északi király eljön, sáncot emel, és elfoglalja a megerősített várost. A déli csapatok nem tudnak helytállni, válogatott embereinek sem lesz majd ereje az ellenállásra.

16. Támadójuk azt tesz velük, amit akar, és senki sem tud helytállni vele szemben. Így eljut az ékes földre is, mely egészen a kezébe kerül.

17. Azután arra törekszik, hogy érvényesítse hatalmát a déli király országában. Egyezséget köt vele, és leányát feleségül adja hozzá, hogy romlását okozza. De leánya nem áll mellé, és nem lesz az ő pártján.

18. Ezután a szigetek ellen fordul, és sokat elfoglal, de egy hadvezér véget vet gyalázatosságának, és nem tudja gyalázatosságát folytatni.

19. Ekkor saját országának erődjei ellen fordul, de megbotlik, elesik, és nyoma sem marad.

20. Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban.

21. Az ő helyére áll egy gyalázatos. Nem neki szánják a királyi hatalmat; váratlanul bukkan fel, és csellel szerzi meg a királyságot.

22. Seregek szélednek szét előtte, és megsemmisülnek; még a szövetség fejedelme is.

23. Mert mióta barátságot kötött vele, mindig álnok volt. Maroknyi néppel vonul ellene, és győz.

24. Háborítatlanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek, és az erődök megtámadására is terveket sző egy ideig.

25. Azután összeszedi erejét és bátorságát, és a déli király ellen vonul nagy haderővel. A déli király is felkészül a harcra igen nagy és hatalmas haderővel, de nem tud győzni, mert árulást követnek el ellene.

26. Azok teszik tönkre, akik az ő kenyerét eszik. Serege szétszéled, és sokan esnek el halálra sebzetten.

27. Mindkét király rosszat forral. Egy asztalnál ülve hazugságokat beszélnek, de eredménytelenül, mert a vég ideje meg van szabva.

28. Azután az északi király sok kinccsel hazaindul országába. A szent szövetség ellen fordul, és szándékát végrehajtva tér vissza országába.

29. Egy idő múlva újra a déli ország ellen támad, de másodszor nem olyan eredménnyel, mint először.

30. Mert a kittiek hajói felvonulnak ellene, úgyhogy megijed, visszavonul, és a szent szövetségen tölti ki dühét. És ismét azoknak kedvez, akik elhagyták a szent szövetséget.

31. Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt.

32. Akik vétkeztek a szövetség ellen, azokat ráveszi, hogy elhagyják hitüket. De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez.

Olvassa el a teljes fejezetet Dániel 11