14. Az asszony még egy cövekkel is rögzítette, azután ezt mondta neki: Jönnek a filiszteusok, Sámson! De ő fölébredt álmából, és kitépte a cöveket, a vetélőt és a szövőszék fonalát.
15. Delila ezt mondta neki: Hogyan mondhatod, hogy szeretsz, ha nem enyém a szíved? Már háromszor csaptál be, mert nem mondtad meg nekem, mitől olyan nagy az erőd.
16. Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, Sámson halálosan megunta a dolgot.
17. Feltárta előtte egészen a szívét, és ezt mondta neki: Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek szentelt názír voltam már anyám méhében is. Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más.
18. Amikor Delila látta, hogy egészen feltárta előtte a szívét, elküldött, és hívatta a filiszteusok városfejedelmeit, és ezt üzente: Most jöjjetek, mert egészen feltárta előttem a szívét! A filiszteusok városfejedelmei elmentek hozzá, és a pénzt is vitték magukkal.
19. Ekkor elaltatta Sámsont a térdén, majd behívott egy embert, és levágatta a fejéről a hét hajfonatát. Azután elkezdte szólongatni – miközben őt már elhagyta az ereje –,
20. és ezt mondta: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr.
21. De a filiszteusok megragadták, kiszúrták a szemét, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és a börtönben kellett a malmot hajtania.
22. Sámson haja azonban megint nőni kezdett azután, hogy levágták.
23. Egyszer a filiszteusok városfejedelmei összegyűltek, hogy egy nagy áldozati lakomát rendezzenek istenüknek, Dágónnak, és hogy örvendezzenek. Ezt mondták:Kezünkbe adta istenünk Sámsont,aki ártott nekünk!
24. Amikor meglátta őt a nép, dicsőítették istenüket, és ezt mondták:Kezünkbe adta istenünkőt, aki ártott nekünk,aki pusztította földünket,és aki oly sokat legyilkolt közülünk!
25. Azután olyan jókedvük támadt, hogy ezt mondták: Hívjátok ide Sámsont, hadd szórakoztasson bennünket! Oda is hívták Sámsont a börtönből, hogy szórakoztassa őket. Azután odaállították az oszlopok közé.