fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27

Ószövetség

Újszövetség

3Mózes 8 Revideált Új Fordítás Biblia (RÚF)

Áronnak és fiainak pappá szentelése

1. Azután így beszélt Mózeshez az Úr:

2. Fogd Áront a fiaival együtt, meg a ruhákat és a fölkenéshez való olajat, továbbá a vétekáldozati bikát, a két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret,

3. a nép egész közösségét pedig gyűjtsd a kijelentés sátrának bejáratához!

4. Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az Úr. A közösség is odagyűlt a kijelentés sátrának a bejáratához.

5. Akkor Mózes elmondta a közösségnek, hogy mit kell tenni az Úr parancsa szerint.

6. Majd Mózes odavezette Áront és fiait, és megmosta őket vízzel.

7. Ráadta Áronra a köntöst, és felövezte az övvel, azután felöltöztette a palástba, majd ráadta az éfódot, felövezte az éfód övével, és megerősítette azt rajta.

8. Föltette rá a hósent is, a hósenbe pedig beletette az úrímot és a tummímot.

9. A fejére föltette a süveget, a süvegre pedig elöl odatette az arany homlokdíszt, a szent fejdíszt, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

10. Azután fogta Mózes a fölkenéshez való olajat, és fölkente vele a hajlékot és mindazt, ami csak benne volt. Így szentelte föl azokat.

11. Hintett belőle az oltárra is hétszer, majd megkente az oltárt és minden fölszerelését, a medencét is az állványával együtt, hogy fölszentelje azokat.

12. Azután öntött a fölkenéshez való olajból Áron fejére, és fölkente, hogy fölszentelje őt.

13. Odavezette Mózes Áron fiait is, felöltöztette őket köntöseikbe, és felövezte őket az övekkel, azután felkötötte rájuk a papi süvegeket, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

A felavatási áldozatok

14. Azután odahozatta a vétekáldozati bikát, Áron és fiai pedig rátették kezüket a vétekáldozati bika fejére.

15. Miután levágta, vette Mózes a vért, és megkente ujjával az oltár szarvait körös-körül. Így mutatott be vétekáldozatot az oltárért. A többi vért pedig az oltár aljára öntötte. Így szentelte föl, engesztelést végezve érte.

16. Majd vette mindazt a kövérjét, ami a beleken volt, meg a májon levő hártyát és a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, és elfüstölögtette Mózes az oltáron.

17. A bikát magát azonban – annak bőrét, húsát és ganéját – elégette a táboron kívül, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

18. Azután odahozatta az égőáldozati kost, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.

19. Miután levágta, Mózes körös-körül az oltárra hintette a vért.

20. Fölvágta a kost darabjaira, és elfüstölögtette Mózes a fejet, a darabokat és a hájat.

21. A belső részeket meg a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögtette Mózes az egész kost az oltáron. Égőáldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

22. Azután odavezette a másik kost – a fölavatásra szánt kost –, Áron és fiai pedig rátették kezüket a kos fejére.

23. Miután levágta, vett Mózes a véréből, és megkente azzal Áron jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és jobb nagylábujját.

24. Odavezette Áron fiait is, és megkente Mózes a vérrel a jobb fülcimpájukat, jobb hüvelykujjukat és jobb nagylábujjukat. A többi vért ráhintette Mózes körös-körül az oltárra.

25. Akkor vette a kövérjét, a farkat és mindazt a kövérjét, ami a beleken van, a májon levő hártyát meg a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, végül a jobb combot.

26. A kovásztalan kenyerek kosarából pedig, amely az Úr előtt volt, kivett egy kovásztalan lepényt és egy olajos lepényt meg egy lángost, és rárakta a kövérjére meg a jobb combra.

27. Mindezeket Áronnak és fiainak a tenyerébe tette, és ők felmutatták azokat felmutatott áldozatul az Úr színe előtt.

28. Majd kivette azokat a tenyerükből, és elfüstölögtette az oltáron az égőáldozatra téve. Fölavatási áldozat volt ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.

29. Akkor fogta Mózes a szegyet, és felmutatta azt felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. A fölavatásra szánt kosból ez Mózest illette, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.

30. Azután vett Mózes a fölkenéshez való olajból meg az oltáron levő vérből, és ráhintette Áronra és ruhájára meg a vele levő fiaira és fiai ruhájára. Így szentelte föl Áront és ruháját meg a vele levő fiait és fiainak a ruháját.

31. Azután ezt mondta Mózes Áronnak és fiainak: Főzzétek meg a húst a kijelentés sátrának a bejáratánál, és ott egyétek meg azt a fölavatási áldozat kosarában levő kenyérrel együtt, ahogy megparancsoltam: Áron és fiai egyék meg azt.

32. Ami pedig megmarad a húsból és kenyérből, azt égessétek el.

33. Ne távozzatok el a kijelentés sátrának a bejáratától hét napig, addig a napig, amelyen letelnek fölavatásotok napjai. Mert hét napig tart a fölavatásotok.

34. Azt parancsolta az Úr, hogy továbbra is úgy történjék az engesztelés értetek, ahogyan ezen a napon történt.

35. Maradjatok a kijelentés sátrának a bejáratánál hét napon át, éjjel és nappal, és végezzétek tennivalótokat az Úr előtt, hogy meg ne haljatok. Mert ezt a parancsot kaptam.

36. Áron és fiai megtették mindazt, amit az Úr parancsolt Mózes által.