12. tehát a bika összes többi részét vigye ki a táboron kívül egy tiszta helyre, ahová a hamut öntik, és égesse el egy farakáson, tűzben. Ott égessék el, ahova a hamut öntik.
13. Ha Izráel egész közössége megtéved, és áthágnak csak egyet is az Úr tilalmai közül, és vétkessé válnak miatta, de úgy, hogy a gyülekezet előtt rejtve maradt a dolog,
14. később azonban kitudódik a vétek, amelyet elkövettek, akkor mutasson be a gyülekezet egy bikaborjút vétekáldozatul. Vezessék azt a kijelentés sátra elé,
15. a közösség vénei pedig tegyék kezüket a bika fejére az Úr színe előtt, azután vágják le a bikát az Úr színe előtt.
16. A fölkent pap vigyen be a bika véréből a kijelentés sátrába.
17. Mártsa a pap az ujját a vérbe, és hintsen abból hétszer a kárpitra az Úr színe előtt.
18. Azután kenje meg a vérrel annak az oltárnak a szarvait, amely az Úr színe előtt, a kijelentés sátrában van, a vér többi részét pedig öntse az égőáldozati oltár aljára a kijelentés sátrának bejáratánál.
19. Vegye ki belőle az összes kövérjét, és füstölögtesse el az oltáron.
20. Azt tegye a bikával, amit a vétekáldozati bikával szokott tenni, ugyanazt tegye vele is. Így végezzen a pap engesztelést értük, és akkor bocsánatot nyernek.